Beszámoló a fejlesztésekről

WP Fejlesztő cikke

 

Ahogy Robi1001 is írta egy korábbi hírben, hivatalosan is elindult az új honlap. Funkciókban már teljes az oldal, gyakorlatilag többet is tud, mint amit megbeszéltünk.

Igaz, Robinak még nem kevés munkája lesz még a cikkek aktualizálásával, vagy épp a Facebook oldaláról történő „átköltöztetésével”, esetleg a kategóriákkal. (Ha jól sejtem, Robi célja, hogy minél aktuálisabb és precízebb infókkal lásson el minket a pmrradió világában…)

 

Külsőségek

Igazából a design-ről nem akarnék sok szót beszélni. Robival megnéztünk több sablont, színek tekintetében is jóvá lett hagyva. Talán annyit említenék, hogy a vékony kis fejléc (1150×75) minden betöltéskor random válogat öt kis fejlécgrafika közül. Érdekességként még kiraktam jobbra fenn, hogy épp hányan vannak az oldalon. Illetve talán külsőség (inkább funkció), hogy a cikkeket, de akár az oldalakat is megoszthatod több közösségi oldalon is.

Talán még a külsőségekhez tartozik az is, hogy az oldalt behívhatod okostelón is (szerintem ez Robinak is meglepi), igaz ez a része a blog elérésére korlátozódik praktikus okokból.

 

Belsőleg – avagy a háttér

De vissza az oldalra, azon belül is belülre, nézzük mi lett más…mert nem minden látszik elsőre (vagy kívülről). Talán az egyik legfontosabb fejlődés a régi oldalhoz képest, hogy egy cikket több kategóriába is lehet egyszerre sorolni, ezen felül intelligens címkékkel is elláthatjuk őket.

Egy cikk közzétételekor lehet azt időzíteni, de akár a múltba is visszadátumozni – ez persze a szerző(k)nek jelent könnyebbséget. Az oldalak rejthetőek a menüszerkezetből, így az elköszönő oldalt is csak akkor látod először, ha kijelentkezel az oldalról.

Cikkek szerkesztéséhez a szokásos WYSIWYG szerkesztő felületet felruháztam még további formázási lehetőségekkel, hajrá Robi! 🙂

 

Csevegjünk

A chat-ot zárttá tettük egyelőre, csak regisztrált (és be is lépett) felhasználók tudják használni. Vendégeknek az olvasás sem megengedett. A cél, hogy a hasonló érdeklődési körű emberek kommunikációja ne „híguljon fel”. A chatet elláttuk chat-admin funkciókkal, az alpári, uszító, rasszista és más, a közösség számára nem elfogadható felhasználókat így ki tudjuk tiltani ideiglenesen, de akár végleg is. Ez a folyamat automatizálható is(!).

Lehetővé tettük a feliratkozást a blogra, ami azt jelenti, hogy ha megadod az email címed, értesítünk, ha új cikk kerül ki az oldalra. Ettől teljesen függetlenül, ha egy cikket bejelentkezve elolvasol, a cikk végén is lehetőséged van értesítőt kérni a cikkhez érkező esetleges további kommentekről.

 

Kerüljünk kapcsolatba

A kapcsolati űrlap egy lehetőség üzenni Robi1001 számára. Az űrlapot azonban felruháztam egy-két további tulajdonsággal. Például, ha az üzenet elküldése sikeres visszajelzést ad (azaz Robi megkapja az üzenetet), akkor az űrlap az üzenet küldőjének kiküld egy visszaigazolást a kézbesítésről.

Ráadásul, ha be vagy jelentkezve, akkor az űrlap már eleve kitölti a felhasználóneved és az email címed. Igaz, az üzenetet még nem írja meg helyetted, de már dolgozunk rajta… 😉

 

Apám is mindig mondta: Védekezz, fiam!

Nos, az oldalt többféle módon is védjük, ezek egy része persze nem publikus. Két módon is védekezünk kéretlen tartalom ellen, így ha az elsődleges védelmi vonalon át is törnének az ellenséges erők egyes részei, a második vonal további védelmet jelent. A regisztrációt és a jelszóemlékeztetőt a jól ismert captcha módszerrel is védjük. A megtörténő regisztrációkat ezeken felül a világ két legnagyobb és legalaposabb algoritmusú adatbázisával is összevetjük.

Már csak a felhasználók kiértesítése van hátra (folyamatban), hiszen a régi oldalról átintegrálni nem tudtuk őket, mert (és ez így helyes) az adatbázisból kódolva tárolt jelszavakat nem lehet kinyerni.

 

Végezetül (de nem bevégezve)

Nem tudom, kihagytam-e valamit, de öröm volt számomra részt venni ebben a projektben (Robi, a további support Neked természetesen él!), kicsit visszahozta a sokéves CB-s időszak emlékeit is. Talán eljutok oda én is, hogy előbb-utóbb lesz egy jó kis pmrrádióm. Addig is mindenkinek kellemes böngészést és kiváló rádiózást kívánok!

 

Maradok tisztelettel:

Németh Csaba

marczipan(kukac)gmail(pont)com